Babszem Jankó
– Gazd’uram! gazd’uram! jőjjön hamar, valamennyi ördög, boszorkány mind az istállóban van.
Kimegy a gazda, nézeget szélyel, nem lát semmit, szól a tehénnek ez is:
– Farta te!
Kikurjant Jankó is:
– Csak azért se farta te!
„No már itt – gondolja a gazda – csakugyan nem jól megy a dolog, itt boszorkánynak kell lenni.“ Felkap egy seprűt a bal kezébe, egy másikat tele hint sóval, keresztbe fekteti a küszöbön, egy koszorú hagymát az ajtó sarkára akaszt, avval elkezdi a seprűvel verni a tehenét.
– No már erre csakugyan elmegy az a kutya boszorkány!
De biz ez a sok munka mind kárba veszett, mert akármint verték a tehenet, Jankó csak nem tágított, mindig kiabált. Utoljára mit volt mit tenni? le kellett vágatni a tehenet. A húsát elmérték, a belét meg od’adták egy szolgálónak, hogy vigye ki a folyó partra, mossa ki. Kivitte a szolgáló, elkezdte darabolgatni a beleket egy éles késsel.