Az aranyhal
– Tudod jól, hogy nem tehetem, hisz anyám meg én már három napja nem ettünk.
– Ha nem dobsz vissza, legalább vigyázz, hogy élve jussak ki a partra – kérte a hal.
Petit-Jean erre levetette a mellényét, és – gondolta, ezzel segít rajta – jól bebugyolálta a halacskát. Gyürkőzött az evezővel, hogy mielőbb kiérjen. De ahogy kibontotta a mellényt, látta, hogy a hal bizony elpusztult. Keserves sírásra fakadt Petit-Jean.
Csak ült nagy zokogva a parton, mikor édesanyja rátalált. Kérdi tőle, mi bántja. A fiú elmesélte, mekkora baj érte. Szegény anyja vigasztalta, ahogy csak tudta.
Petit-Jeannak később az is eszébe ötlött: hátha a királyé volt a hal, és akkor börtönbe is vethetik. Tán még halállal is lakol, hogy nem hozta ki élve a partra.