Ali herceg
Mondotta a másik:
– Hát én hogyne haragudnám rá, mikor ő is azt mondja nekem, mindig és mindig: te undok majom!
– Ej, – mondotta Ali – de bolondok vagytok! Hiszen majomhoz majom való, hát miért csúfoljátok egymást? Majom illet meg majmot. Éljetek békességben.
– Az ám, igazad van, – mondotta az egyik.
– Bezzeg hogy igazad van, – mondotta a másik is.
Annyira megtetszett nekik Ali, amiért békességet csinált köztük, hogy az egyik majom hálából felkapta a hátára és kiszaladt a kútból vele. Hej, de boldog volt Ali! A lova mind ott száguldozott a kút körül, azt nem tudta elvinni magával Mohammed. Egyszeribe felpattant rá s mint a sebes szélvész, elnyargalt, el egyenesen az apja városa felé. Mire odaért, már ott várta a város szélén egy sereg katona, akiket a vezír állíttatott oda, hogy elfogják Alit, amint látják. Meg is állították s vitték egyenesen a vezírhez, de a vezír igen szívesen és alázatosan fogadta Alit. Gondolta magában: az okos ember háromszor is meggondolja, mielőtt valamit csinál. Meggondolja a dolognak elejét, közepét, végét. Nem öli meg hát Alit, hanem elrejti s várja, hogy mi történik.