Ali herceg
– Testvér! Úgy látszik, hogy nekünk itt el kell válnunk.
– Hát aztán melyik térjen jobbra, s melyik balra? – kérdezte Ali.
– Azt majd megmutatja a sors. Húzzunk sorsot!
Sorsot húztak s úgy jött ki, hogy Ali megy jobbra, Mohammed pedig balra. Azzal felültek a lóra, Ali csakugyan elment jobbra, Mohammed pedig balra.
Mikor Mohammed már vagy tizenöt napot utazott, egy városba érkezett. Ott a városban elszállásolta lovát, ő maga pedig beült egy vendégfogadóba, ahol összebarátkozott boldoggal, boldogtalannal: ettek, ittak, mulattak éjjel-nappal. De hát, ha mindig csak vesznek a hegyből s nem tesznek hozzá, elfogy ám az! Elfogyott ám a Mohammed pénze is. Mikor a pénze elfogyott, eladta a lovát. Mikor annak az ára elfogyott, eladta a nyerget, el a kantárt; aztán sorra került a ruhája, nem maradt egyéb Mohammednek, csak éppen egy kötény. Kikerült az utcára. Napokon át egy befaló falás nem sok, annyit sem evett. Úgy tengődött-lengődött a városban, járt fel s alá az utcákon. Egyszer aztán leült egy pék boltja előtt. Ott ült egész nap. Nézte az embereket, amint jönnek-mennek. A péknek föltűnt, hogy egy szegény legény állandóan ott ül az ajtaja előtt, kiment az utcára s kérdezte: