Padmanaba
Volt Damaszkuszban egy kereskedő s annak egy növendék fia. A fiúnak Hasszán volt a neve s messze földön nem volt párja szépségben. Az arca olyan volt, mint a hold; a termete ciprushoz hasonlatos; a kedve vidám, az esze eleven és a hangja: milyen hangja volt ennek a fiúnak! Aki hallotta az ő hangjának az édességét, aki hallotta az ő játékát a citerán, nem győzte eleget hallgatni: megbűvölte, megvarázsolta, hallgatta volna ítélet napjáig. A fiúnak ez a sok szép tulajdonsága nagy hasznára volt az apjának. Üdítő italokat árult az apja s az emberek tömegesen tódultak a boltba csak azért, hogy hallják Hasszánnak a hangját, hogy lássák gyönyörű arcát. Természetesen, a kereskedő az italokat sokkal drágábban adta, mint mások, de adhatta volna akármily drágán, mégis mindig tele lett volna a boltja. Egyszer, amikor Hasszán éppen a citeráján játszott, nyílt az ajtó s belépett rajta, a híres Padmanaba brámán, hogy üdítő italt igyék. Ő sem győzte csudálni Hasszánt: gyönyörködve hallgatta énekét, hallgatta játékát s nézte hosszan, sokáig gyönyörű szép arcát. Aztán elkezdett vele beszélgetni s még jobban gyönyörködött a fiúnak az eszességében, eleven, gyors eszejárásában. Másnap ismét eljött a boltba a brámán, aztán eljött harmadnap is, eljött negyednap is, eljött minden nap. Bámulta, csodálta a fiút, folyton vele beszélgetett s valahányszor elment, ezüst helyett aranypénzzel fizetett.