A vak óriás

Olvasási idő: 7 Perc

Elkezdett a falujában járni egy lányhoz. Megkérte, és már indultak is a lakodalomba. De előbb esküdni mentek, és oda külön indult két csoportban a násznép. Ahogy mennének be a templomba, megfogja a juhászlegényt egy medve, aki az óriásnak a bátyja volt.

– Megálljatok – azt mondja -, te a bátyámat elpusztítottad, de én itt vagyok, s el nem szöksz előlem, mert ha elszöknél is, utolérlek, ízzé-porrá szaggatlak! Megkegyelmezek viszont egyelőre, ha elköszönsz a menyasszonyodtól, s világgá indulsz! Hanem jól vigyázz, ha még egyszer szemem elé kerülsz, nem úszod meg elevenen!

Mit csináljanak? A menyasszony szép selyemkendőjét kettészakították. Egyik fele a vőlegénynél maradt, másik felét megtartotta a menyasszony. Nem lett lakodalom.

Ment a fiú megint hetedhét országon által, még az Óperenciás-tengeren is túlment. Akkor ott bejutott egy rengeteg nagy erdőbe. Abban a rengeteg nagy erdőben egy kis kunyhót talált. Egy ősz öregember ült benn, s olvasott egy akkora nagy könyvet, mint egy zsák búza. Százéves is volt már, ha nem több, az az ember.

Ráköszönt a juhászlegény:

– Jó estét, öregapám!

– Jó estét, fiam! Hol jársz te itt, ahol még a madár se jár?

Elmondta, hogy mi minden baj érte, s mi veszedelem a girhes birkáiért, a selyemkosaiért, hogy járt az óriással meg az óriás bátyjával, aki ha rátalál, ízekre szedi menten.

– Ne félj te semmit, fiam, feküdjél le, majd én megajándékozlak reggel valamivel, amitől meg ő tart.

Felkel a fiú másnap, útnak akar indulni.

– Figyelj ide, fiam! – azt mondja búcsúzóul az öregember. – Adok neked egy gyűrűt.

Megijed erre a juhászlegény, eszébe jut a hiányzó kisujja.

– Ejnye, fiam, csak nem félsz a gyűrűtől? Hiszen ezt nem kell az ujjadra húznod! Itt lakik nem messze a bátyám. Kétszáz éves. Estig odaérsz. Hátha ő is ad neked valamit. Ne ijedezz, fogadd el! A világban hiába kódorogsz segítség nélkül, hallgass rám, és indulj.

Ezzel el is köszönt a legény tőle, ment, s amikor este lett, elért egy másik erdőbe, egy másik kunyhóhoz. Ott is üldögélt egy ősz öregember, térdig ért a szakálla. Az is olvasott egy akkora nagy könyvet, mint egy zsák búza, hogyha nem nagyobbat.

– Szép jó estét, öregapám! – köszönt rá az ajtóból.

– Jó estét, fiam! – azt mondja az is. – Hol jársz itt, ahol még a madár se jár?

Elmondta neki is szép sorjában, hogy s mint járt.

Az öregember csak hallgatta, majd így szólt:

– No, fiam, te csak feküdj most le! Reggel meglátjuk, mit tegyünk.

Reggel aztán jóltartotta, s ő is adott neki egy gyűrűt, úgy indította el.

– Egynapi járásra lakik ide a bátyám, háromszáz éves, az is tud segíteni.

Volt is olyan szakálla, hogy a földet verte.

– Jó estét, öregapám! – köszönt rá a fiú.

– Jó estét, fiam! Mi járatban volnál?

Elmondta megint, mi járatban van, hogy járt az óriással, mint járt, és most meg a medve elől szalad.

– Rendben van, fiam, adok én is neked egy gyűrűt. Három is van nálad, most már, fiam, ne félj senkitől. Hanem indulj el a hármas határhoz. A hármas határ dombján aztán este lesz rád. Vakard meg egy kicsit a homokot, terítsd le a kabátod, aztán feküdj le. Reggel, mikorra felkelsz, ebből a három gyűrűből három olyan nagy kutya lesz, mint egy-egy kemence. Ne ijedj meg tőlük, az egyiket szólítsd Mindentudónak, a másikat Világonátlátónak, a harmadikat Földnehezének!