A vak óriás

Olvasási idő: 7 Perc Egyszer volt egy szegény juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek volt harminchárom birkája meg három selyemkosa, de girhesek voltak, mert az országban nem termett semmi széna.

Elhatározta a juhászlegény, hogy ő nem hagyja a birkáit éhen megdögleni, elhajtotta őket, ment messzire, hetedhét országon is túlra.

Ahogy egy nagy rengeteg erdőn hajtotta a birkáit keresztül, benn az erdő közepén meglátott három boglya szénát. Ugyan kié ez a széna? Ő megveszi, megfizeti a gazdájának, jóltartja vele a jószágokat. Ezzel széjjel is szórta a boglyát.

Hát odajön ám egy nagy óriás, akkora, hogy a sapkája majdnem az eget járta. Messziről kiabál:

– Te emberízik, hol jársz itt, ahol a madár se jár? Hogy merted a szénámat megétetni?!

– Édes bátyám, megfizetem én a széna árát!

– Ne fizess nekem te semmit se – azt mondja -, hanem máris vágj le tizenhárom birkát meg egy selyemkost! Készítsd el sóval meg paprikával!

Nem volt mit tenni, levágta a tizenhárom birkát meg a selyemkost. Sírva nyúzta meg őket, azután feltett a tűzre egy üstöt, hogy megfőzi. Az óriás meg elténfergett valahová. Csak amikor megfőtt a hús, akkor került elő. Kivett a csizmaszárából egy kanalat, belemerítette, mind egy falásig megette az ételt. Meg se kottyant neki.

A juhász meg, hogy no, nem bánja, pusztuljon a birkája mind, csak széjjelhányja a másik boglya szénát is.

– Hohó, te emberízik! Mind egy falásig megeszem a birkádat! Még egy selyemkost főzz meg!

Igen ám, de a fiú megint éhen maradt, mert az óriás mind egy falásig megette a húst.

Azt gondolja erre a fiú: “Le kell vágnom a harmadik kost is! Vesszen a többivel! Éhen csak nem lehetek!”

Az óriás meg hogy jóllakott, lefeküdt a tűz mellé. Feje a tűz mellett, Makó-Jeruzsálemnél meg a lába. Édesdeden elaludt. A fiú közben főzte a birkát, mikor megfőtt, s feljött a forró zsír a tetejére, kanalát belemerítette. Zsupsz! – a szeme közé öntötte az óriásnak. Mind a két szeme kisült. Fel is ugrott nagy ordítva. Le akarta taposni a juhászt, de az könnyen elszaladt előle.

– Na, te fiú, ha már megettem a juhaidat, meg is ajándékozlak! Itt van ez a gyűrű – azt mondja. – Húzd fel az ujjadra! Fordítsd meg az ujjadon, s csak azt mondd: “Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok!” S ott is leszel, ahol akarsz.

Az meg még csak nem is vonakodott, próbálgatta ujjára a gyűrűt, nem ment fel, csak a kisujjára. Aztán mikor a kisujján volt, elkezdett fütyölni onnan: “Erre, erre, vak óriás! Erre, vak óriás!” Bárhová szaladt, az óriás utána. Mit csináljon? Húzkodta a gyűrűt, de nem jött le. Csak fütyölt: “Erre, erre, vak óriás!” Előkapta hát a bicskáját, s leszabta a kisujját.

Közben, ahogy szaladtak, egy nagy, feneketlen tóhoz értek. A gyűrűt belehajította a tóba, s az még onnan is fütyölte: “Erre, vak óriás! Erre, vak óriás!”

Az óriás meg, zsupsz, bele a feneketlen tóba! Elnyelte a víz.

A juhászlegény ekkor úgy gondolta, hogy se nyája, se félnivalója, elmegy haza. Megházasodik. Nyája nincs, de pénze van, mi baj lehetne most már?