Fótonfót király

Olvasási idő: 3 Perc Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Ez a király addig-addig, hogy eladta minden vagyonát, s elitta.

Na, gondolta, most már se ruhája, se semmi, kimegy az erdőbe, felköti magát.

Ahogy megy az erdőben, nézeget felfelé, egy varjút lát lábánál fogva lógni madzagon. Annyira károgott, hogy a király felmászott a fára, s valami nehezen leoldotta onnan. A varjú meg a fején átbucskázott, s azt mondta emberi beszéddel:

– Na, te király, jótett helyébe jót várj!

– Ugyan, te varjú, mi jót várhatnék tőled?

– Ne félj semmit, hozok neked ruhát!

A varjú átbucskázott a fején, berepült a városba, ide-oda csattogott a szemétdombon, összehordta mindenünnen a rongyot, lett belőle egy öltözet ruha, fót hátán fót. Így lett a királyból Fótonfót király.

Mennek aztán, mendegélnek a varjúval, beérnek egy másik városba. Ahogy megint keresgél a varjú, talál egy aranykrajcárt.

– Várj csak! – mondta Fótonfót királynak. – Egy kis dolgom akadt.

Berepült a királyhoz, hogy adjon kölcsön egy vékát Fótonfót királynak, szeretné megmérni a pénzét. Elvitte a vékát, az aranykrajcárt beleragasztotta, úgy repült vissza vele.

– Ó, szent isten, micsoda gazdag egy király ez, hogy vékával méri az aranyat! – hüledeztek a várban. A varjú meg csak erre várt.

– Itt a gazdám, de nem akar bejönni, úgy sietett, hogy rendesen fel sem öltözött.

– Ha csak ez a baj, a legszebb ruhámat vigyétek ki Fótonfót királynak! Mondjátok neki, hogy várom vacsorára! – adta ki a parancsot a király, s Fótonfót király már azon kapta magát, hogy ott ül az asztalnál a királykisasszonnyal szemben.

– Ne törődj semmivel, kérd meg a lányt! – biztatta a varjú.

– Nem lehet, nincs hová vigyük!

– Te csak kérd meg, elintézem én azt is!

Megesküdtek, de a király, a bárók, grófok, hercegek szerették volna látni, hová viszi a feleségét. Befogattak máris, robogtak a hintóval, de hogy hová, azt csak a varjú tudta.

– Arra gyertek, amerre én repülök! – hagyta meg Fótonfót királynak.

Repült a varjú át egy aranyréten. Ott egy aranyménes legelt, a varjú mindjárt megkérdezte:

– Ki ménese vagytok?

– Potrompotrom nagysága ménese.

– Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mind agyonrugdalnak!

– Mondjuk mi, csak agyon ne rúgjanak!

Repül tovább a varjú, arrébb gyönyörű szép aranygulya legelt.

– Ki gulyája vagytok? – azt kérdi.

– Potrompotrom nagysága gulyája.

– Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mindenkit felfalnak!

– Mondjuk mi, csak életben maradjunk!

Hátravoltak még az aranybárányok. Aztán a varjú berepült az aranyerdőbe, Potrompotrom nagysága kastélyába.

De jönnek közben a lakodalmas népek, megállítják a lakodalmas hintót.

– Kié ez a gyönyörű ménes?

– Hát a felséges Fótonfót királyé!

Fótonfót király meg majd kővé meredt, hogy őneki hogy lenne ménese?!

“Jó gazda ez!” – gondolta az apósa.

Mennek tovább, meglátják a gulyát.

– Kié ez a rengeteg fényes marha?