A tünderkisasszony és a czigánylyány
A királyfi aztán – mit volt mit tenni? – megnyugodott benne, haza vitte, megesküdött vele, olyan lakodalmat csaptak, hogy hét országra járt a hire.
Itt mi lett a dologból, mi nem – el se gondolná az ember, a fiatal király apródonkint hozzá szokott a czigánylyányhoz, mert az is felvette magát a sok ételtől-italtól, utoljára még megszerette. A királynénak pedig éjjel nappal az arany hal forgott az eszében: „Hátha egyszer csak feltámad, haza jön, akkor véged neked czigánylyányból lett királyné, azért jól felkösd az eszed.“ Gondolkozott rajta, hogy s mikép lehetne azt elveszíteni, talált is ki utoljára egyet. Betegnek tettette magát, még pedig súlyos betegnek, nem is gyógyult meg semmitől, pedig annyi volt körülötte a sok doktor, borbély, bábaasszony, hogy számát se lehetett tudni, elő is vették minden mesterségöket, de hiába, a királyné csak nem gyógyult. Egy reggel aztán, mikor már azt beszélték róla, hogy alkudozik is már a másvilágiakkal, magához hivatta az urát.