A tünderkisasszony és a czigánylyány
Felugrott erre a király, oda szaladt hozzá, megölelte megcsókolta:
– No szívemnek szép szerelme, ha akkor meg nem ismertelek is, megismertelek most, azért hát én a tied, te az enyim, ásó kapa se válaszszon el bennünket egymástól.
A czigánylyány mikor látta, hogy vége a pünkösdi királyságnak, hogy leesett az ugorka fáról, meg akarta oldani a kereket, el akart illanni, de a király észrevette, megkapta, úgy vágta a földhöz, hogy csak úgy nyekkent bele, azután kérdezte az új feleségétől a tündérkisasszonytól, hogy micsoda halállal veszítse el; négy felé vágassa-e, vagy kerékbe töresse? de hogy im a galambnak még a haragja is szelíd, még az epéje se keserű, – a királyné azt felelte, hogy adjon neki vagy száz forintot, avval – fel is út, alá is út – küldje el isten hirével, hogy többet szinét se lássák.