A három vidám fivér
– Ó, ti derék emberek! Amint hallom, mindhárman nagyszerűen értitek a hazudozást. Így hát azé lesz közületek a nyúl, amelyikőtök a legnagyobbat hazudja nekem!
A vak nyomban rákezdett:
– Apámnak valaha rengeteg juha volt, s nekem kellett az állatokat mindennap itatáshoz terelni. Mikor egyszer megint éppen a patakra hajtottam őket, az be volt fagyva. Sokáig tanácstalanul álltam a parton, mert nem hajthattam haza apám juhait anélkül, hogy megitattam volna őket, és a közelben sehol sem találtam fejszét, amivel átvághattam volna a jégpáncélt. Sokáig töprengtem, mitévő legyek? Végre rájöttem: végigfeküdtem a jégen, és a saját fejemmel akkora léket ütöttem rajta, hogy annál aztán valamennyi juh teleihatta magát. Mikor aztán már hazafelé hajtottam a nyájamat, fölnéztem a patak partján lévő fűzfákra, hát ott meg borsót csépeltek a cséplők, hogy a borsószemek úgy röpködtek szerteszét, akár a jégeső.