A három vidám fivér
Annyira megörültek a jó fogásnak, hogy még a madárfészkekről is elfelejtkeztek, és megindultak hazafelé. Útközben azonban vitába keveredtek egymással, hogy most melyiküké is legyen hát a nyúl? És ezt nem is volt olyan könnyű eldönteni, mint gondolnátok!
– Én láttam meg először! – mondta a vak.
– Mi haszna, hogy megláttad? – vetette ellen a béna. – Én fogtam meg, tehát enyém a nyúl!
– Igen ám, de ha én nem dugom a zsebembe – szólalt meg a mezítelen -, szélnek kellett volna eresztenetek az erdőben. Így hát a nyúl engem illet!
Így vitatkozott egymás közt a három fivér, és egyikük sem akart engedni. Végül arra a bölcs gondolatra jutottak, hogy a bíró döntse el a vitát, így hát egyenesen annak a házához mentek, és nagy szerencséjükre otthon is találták. Egymás után sorjában mindhármuknak el kellett mondaniuk előtte a történteket. Mikor a harmadik is végére ért az elbeszélésnek, a bíró megszólalt: