A fiú és a kígyó
A király azonban szenvedélyes vadász volt, és nap mint nap vadászni ment. Szolgái közül az volt számára a legkedvesebb, amelyik a legtöbb vadat hajtotta fel. Rövid idő múlva az új szolga lett a kedvenc, mert amikor vadászni indult hófehér paripáján, egyetlen vad – szarvas, farkas, medve vagy vadkan – sem volt képes elmenekülni előle. A király ezért levont a többi szolgák fizetéséből, és azt mind kedvencének adta. Ez persze nagyon bántotta a többi szolgát, és törték a fejüket, hogyan pusztíthatnák el vetélytársukat.
A sivatag peremén, magas nád között tanyázott egy aranysörtés vaddisznó tizenkét malacával. Azok közül, akik el akarták ejteni, már számosan nyomorultul elpusztultak. A király is tudott a vaddisznóról, és szerette volna megszerezni. Nem volt azonban bátorsága ahhoz, hogy maga induljon el elejtésére. Jöttek akkor az álnok és irigy szolgák, és azt mondták a királynak: