Erős János

Olvasási idő: 8 Perc

Egy embernek meghalt a felesége, és három leánya maradt. Akkor feleségül vett egy másik asszonyt, aki fiút szült neki, és a gyermeket Jánosnak nevezték el. Az anyja annyira szerette ezt a fiút, hogy hét éven át szünet nélkül szoptatta. A férfi végül is elveszítette a türelmét, és egyik nap, amikor a felesége éppen szoptatott, mérgesen azt mondta neki:

– Ej, bárcsak tehénné változnál!

Hát uramfia, az asszony abban a pillanatban tehénné változott, és ettől fogva mindennap kiküldte az ember a kisfiút az anyjával együtt a legelőre. A fiú elégedett volt sorsával, mert így egész nap tovább szophatott. Apja reggelenként, mikor elindultak, egy hamuban sült pogácsát adott neki, ezt azonban a fiú minden alkalommal elhajította.

Látva, hogy a fiú rövid idő alatt milyen nagy és erős lett, elcsodálkozott az apja, és töprengett, hogy ennek a hamuban sült pogácsa semmiképpen sem lehet oka, és így szólt a legkisebbik lányához:

– Eredj ki máma te is az öcséddel, és figyeld meg, mit csinál egész nap!

Amikor kiértek a mezőre, János elhajította a pogácsát. A nővére megkérdezte:

– Hát most aztán mit fogsz enni?

A fiú így felelt:

– Az én táplálékom a szél.

Volt azonban nála egy kis üveg, aki abból ivott, az nyomban mély álomba került. Mikor tehát a fiú megéhezett, azt mondta a nővérének:

– Gyere, igyál egy kortyot az üvegemből!

A lány ivott, és egykettőre elaludt. Akkor János odament az anyjához, és egész estig szopta a tejét. Hazaérve kérdezte az apjuk a lányától:

– Mit csinált ma János?

Akkor a lány elmondta:

– Alig értünk ki a mezőre, eldobta a kenyerét, és mikor megkérdeztem tőle, hogy most hát mit fog enni, azt válaszolta: “Az én táplálékom a szél!”

Másnap reggel a középső lányát küldte el velük az ember. Ez azonban ugyanúgy járt mint az első, s ő sem tudott többet mondani az apjának, mint a húga.

Harmadik nap így szólt az ember a legidősebb lányához:

– Menj el velük most te, és figyeld meg jól, mit csinál az öcséd!

Amikor kiértek a mezőre, János elhajította a hamuban sült pogácsáját ezzel a kiáltással:

– Ilyen ételre nincs szükségem!

– Hát akkor mivel laksz jól? – kérdezte tőle a nővére.

– Hiszen hallottad, hogy az én táplálékom a szél!

A lány erre elmosolyodott, és azt gondolta magában:

– Várj csak, engem nem csapsz be!

Mikor a fiú megéhezett, ennek a nővérének is inni adott a kis üvegből. A lányt menten el is nyomta az álom. Ennek a lánynak azonban a nyakán is volt elrejtve két szeme, amelyik mindig nyitva volt, és mikor a homlokán levő két szeme álomra csukódott, a nyakán lévő két szemével akkor is mindent látott, ami körülötte történt.

János megint odament az anyjához szopni, mint eddig is mindennap.

Mikor aztán este hazaértek, és az apjuk megkérdezte a lányától:

– Az öcséd ma is széllel táplálkozott?

Azt felelte a lány:

– Nem. – És azzal elmesélte, mi történt.