A fiú és a kígyó
Azt remélte, hogy ezt a kívánságát már nem tudja teljesíteni a király.
Mit tehetett mást szegény király, újra a szolgájához ment, és azt mondta:
– Hallgass ide, még meg kell fejned nekem a kancákat!
– Ó, királyom, hát még mindig nem tettem meg elég sok mindent érted? És nem te magad oldoztál föl engem éppen az elébb mindennemű kötelezettség alól?
– Meg kell tenned azt, amit parancsolok, mert ha ez meg nem történik, leüttetem a fejedet!
Erre a szolga szomorúan kiment az istállóba, hogy elpanaszolja keservét a lovának, az azonban így vigasztalta:
– Vezess engem most azonnal az udvarra!
Mikor ez megtörtént, a bal orrlyukából egyszeriben fújni kezdett, és abban a pillanatban olyan metsző hideg árasztotta el az udvart, hogy az összes kancák meg a csődörcsikó belefagytak a sárba, amelyben álltak, így aztán könnyen hagyták magukat megfejni. Most aztán hatalmas üstbe öntözték a tejet, és felforralták. Mikor már hangosan sisteregve forrt, így kiáltott a büszke tengeri királykisasszony: