A fiú és a kígyó
Akkor a hófehér napparipa hangosan elkezdett nyeríteni, utána pedig beszaladt a fiúval együtt a gödörbe. A csődörcsikó meghallva a nyerítést, fülét hegyezte, veszélyt szimatolt, és szélsebesen nyargalt abba az irányba, ahonnan a nyerítés jött; mikor azonban a partra ért, és semmit sem látott, visszaügetett.
A napparipa most másodszor is felnyerített, azután nyomban elrejtőzött újra. A csődörcsikó megint szélsebesen vágtatott oda, körülnézett, és mivel semmit sem látott, visszafordult. Akkor a napparipa harmadszor is nyerített, és most már állva maradt a parton, nagy harci kedvvel várva a csődörcsikót. Az tüzet fújva viharsebesen nyargalt oda, és nekitámadt a napparipának. Úgy összeharapdálták egymást, hogy patakokban folyt a vér, de egyikük sem engedett; a tengeri csődör még mindig dacolt, és már mind a hét bőrt átharapta a napparipán, addigra azonban a nagy harci erőfeszítésben és a háromszori oda-visszanyargalásban teljesen kifáradt. A napparipa viszont csorbítatlanul megőrizte erejét, és még egyszer úgy beleharapott a csődörcsikóba, hogy az földre rogyott, és megadta magát.