A boszorkány nyárfája
„Az az én bátyám, az én bátyám, hogyan lehet megmenteni?” – „A bátyádat meg nem mented, inkább saját magadat mentsd meg, és ha lehetséges, engem is vigyél innen magaddal! Legény, nem tudod, hogy a nyárfán itt van egy boszorkány. Egyetlen szavával, egy kis pálcával kővé varázsol téged, engem és az állataidat örök időkre. És bosszút áll, ha csak megtudja, hogy itt tartalak téged. Fussunk, itt az idő!”
A legény felugrott a farkas hátára, ölébe vette a lányt, és menekülnek. Ekkor a föld döngeni kezdett, ment utánuk a boszorkány. A fiú látta, hogy a farkas nem tud elmenekülni, ezért a lánnyal együtt átszállt a medve hátára. De a boszorkány csak jött, és egyre közelebb, egyre közelebb ért. Ekkor a fiú a lánnyal az ölében átszállt a szarvas hátára. De a boszorkány egyre közelebb ért. A nyúl repült, amint tudott, az őz száguldott, amennyire bírta a lába, a farkas, a medve, a róka egymás után, mint a szélvész. A görbelábú hiúz botladozik, el-elesik, de a Megfogó, Eltörő és Szorongató vicsorítja a fogait. Ők mégis egyedül vannak. A sebes szarvas is, végül úgy vélte, hogy a boszorkány mindenkinél sebesebb. Ezt mondja a legénynek: „Dörzsöld meg a jobb szarvamat, onnan előjön egy fésű. Azt a fésűt dobd át a bal válladon, de ne nézz hátra!”