A boszorkány nyárfája

Olvasási idő: 7 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer két fivér, akik egyszer elmentek vadászni. Az erdőben talál­koztak egy kutyával. Az idősebb megkérdezte: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a kutya. „Mindkettőtöknek adok három-három kutyakölyköt. Ennek az első kettőnek a neve: Megfogó. A másik kettőé: Eltörő, a harmadik kettőé pedig: Szorongató. Amikor az elsők megragadnak valamit, az csak úgy porzik, amikor a másodikak eltörnek valamit, az csak úgy recseg-ropog, és amikor a harmadikak szorongatnak valamit, az szinte elfolyik.”

Jól van. Egy pillanat múlva találkoztak egy farkassal. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a farkas. „Mindkettőtöknek adok egy-egy farkaskölyköt. Azok nagyon jól fognak szimatolni.”

Rendben. Egy idő múlva találkoztak egy medvéével. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a medve. „Mindkettőtöknek adok egy-egy medvebocsot, azok nagyon fognak hízelegni.”

Rendben. Egy idő múlva találkoztak egy hiúzzal. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a hiúz. „Mindkettőtöknek adok egy-egy hiúz kölyköt, azok nagyon fognak karmolni.”

Rendben. Egy idő múlva találkoztak egy rókával. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a róka. „Mindkettőtöknek adok egy-egy kis rókát, azok nagy doktorok lesznek.”

Rendben. Egy idő múlva találkoztak egy szarvassal. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a szarvas. „Mindkettőtöknek adok egy-egy kis szarvast, azok jó teherhordók lesznek.”

Rendben. Egy idő múlva találkoztak egy őzzel. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük?”

„Ne lőjetek le engem,” kérte az őz. „Mindkettőtöknek adok egy-egy őzgidát, azok nagyon jól fognak szaladni.”

Rendben. Egy idő múlva a találkoztak egy nyúllal. Az idősebb testvér kérdi a fiatalabbtól: „Lelőjük.”

„Ne lőjetek le engem,” kérte a nyúl. „Mindkettőtöknek adok egy-egy kisnyulat, azok jó ugrók lesznek.”

Ekkor a legények fogták az állatokat, a segítőiket, és arra gondoltak, hogy el kell válniuk. De mielőtt elváltak volna, mindketten beledöfték a bicskájukat egy óriási tölgyfa törzsébe. Ha valamelyikük visszatér ide, és azt látja, hogy a testvére kése rozsdás, tudnia kell, hogy a test­vé­rének rosszul megy a sorsa. Ellenben ha a kés pengéje fényes, akkor ellenkezőleg: minden a legnagyobb rendben van. Az idősebb fivére körbe indult, a fiatalabb egyenesen előre. Másnap az idősebb eljutott valamilyen várba. A vár teljesen kihalt, benne csak egyetlen egy lányt talált.

„Kislányom, húgocskám, hol vannak a többiek?”

„A többiek a fehér szarvas után iramodtak és kővé változtak, az apámmal is ez történt.”

„Igen, ők segítők nélkül mentek, de énnekem vannak segítőim, így elkapom a szarvast.”

Kiment, és látja, hogy igen, a fehér szarvas ott van a vár mellett, ő ekkor a segítő társaival utána eredt. És egyszerre csak eltűnt a szarvas. Az idősebb fivér ekkor felemelte a tekintetét a magasba, és a vén nyárfán megpillantotta a boszorkányt. „Gyere le, te vén boszorka, vagy utánad küldöm ma medvét, hogy lehozzon téged.”

„Megyek már, megyek, csak engedd meg, hogy megkössem a segítőtársaidat, nehogy meg­harap­janak.”

A legény megengedte, de mihelyt hozzájuk ért a boszorkány, minden állat, minden segítő társa és maga az idősebb fivér is kővé változott.