Vízi sellőt halászott ki
Megint egy nap szokott módra mosdik, fürdik s bent a vízben, a sós lében mindenről megfeledkezik. Se házára, se urára, nem gondol ő semmi másra, csak a tenger tiszta halszag-párájára. Férje-ura lesten lesi, fürdőjéből mikor lép ki. Tolóajtó kis nyílásán, csak egy cseppnyi horpadásán, lesi szemmel amint rajta átnézeget, ámultában hajaszála égnek mered. Nem az asszony van a vízben, nem ő fürdik a sós ízben s amint nézi, kémlelgeti, feje mintha lányé lenne, dereka meg halé lenne; akárcsak egy vízből fölszállt tündérecske, tengerszülte kis sellőcske.
– Azt hittem, hogy igaz lélek, halandótól meglelkedzett, holott sellő a fajtája, sós tengerből, tündérföldi származása. Azért kellett rengeteg só, azért zárult fürdőbeli ablak, ajtó, azért sütött-főzött halat, ízeset meg ropogósat.