Vízi sellőt halászott ki
Tengerparti legénykének gondja támadt, súlyos gondja szegénykének. Asszony kéne, dolgos asszony, kunyhójába, nem élet a legényélet egymagába. Mindennapi tette-vette, hogy a horgát, halászhorgát elővette s lőn halála, pusztulása meduzáknak, töméntelen halnak, ráknak.
Horgász egy nap tenger mentén, horgát mélyre leeresztvén s ím a nyele, kampós végű horog nyele, vasmarkában meg-megrezdül, kicsi híja kezeiből ki nem perdül.
– Tán csak nem egy teknősbéka akadt horgom kampójába? – szól a legény éjnyegetve, óvó kézzel horgát meg-megemelgetve. – Ha erősen rántogatom fonalamat, megeshet, hogy egyszeribe kettészakad – s húzza horgát izmos karja kibírtáig, nagy ereje kifogytáig.