Tükör lelke
– Obit hoztál? Selyemövet?
– Övnél szebbet, még különbet.
– Gyöngyös násfát, kebelemre?
– Képed mását elevenbe – szól és bontja selyemkéjét, aranyhímes keszkenőjét, benne lelke ajándékát, fényes, fémes tükör lapját. Felesége egyre nézi, nézegeti, azt se tudja, mire jó a tükör neki; csak a hírét ha hallotta, csak a nevét hogyha tudta.
– Nézz rá tükröd fémlapjára s visszanéz rád arcod mása; lelked is ott találhatod, igaz képed, való lelked ha mutatod.
Félős ujjal veszi kézbe, elhelyezi szekrényébe; rejtegeti drága kincsét, tükröződő képét, lelkét.
Több hó telt el, több év mult el, Félhold többször derengett fel; hol telided tűzgolyócska, hol színezüst lángsarlócska. Kis lánykából nagyocska lett, bimbócskából virág fejlett; tekintése elmerengő, lépkedése ringó-rengő.