Lángoló kézcsókok
Igy nem maradhattak sokáig együtt. Az asszony zavartan keresett ürügyet és elküldte—az intézőt. A gondolatával pedig ijedten kisérte—a férfit.
Amikor az ura hazakerült, még ébren volt, de nem árulta el. Magára akart maradni. Mit is mondhatott volna? Ha mindent úgy mond el, ahogy volt, akkor az talán vádaskodásnak látszhatott volna. Abból mindenféle baj lehetne. Hallgatott, csak anynyit mondott reggel az urának:
—Én nem hivatom többet azt a Kardost. Én nem értek a gazdálkodáshoz. Beszélj vele te magad.
Este a főhadnagy mosolyogva kötekedett Kardossal:
—Intéző úr, panasz van magára, minek untatja a feleségemet a bocik dolgával? Máskor meséljen neki valami szépet. Nevettesse meg, hogy ne álljon a szája olyan pityergőre.