Tarkő

Olvasási idő: 3 Perc

Igy érének ketten a Dunáig…
A Duna már életét kivánta;
Mit volt tenni engedett reménlve,
Hogy tán atyja keblén lesz jutalma.

Ez alatt az Olt rohanva tünt el,
Gyors futással egy szép rónaságon;
Ámde órjás-nagy hegy lánczokat lel,
S útja megtört a végső határon.

Éveken át küszködött szüntelen,
Nem találva még segélyt se ottan;
Érezé, hogy útja törhetetlen,
Mégsem lankad ő az akaratban.

Végre Verestoronynak tájékán
Útat ronta nagy viaskodással;
És rohant, de összezúzott teste
Elgyengült sok bukdácsolással.

Vánszorogva ment a rónaságon,
S halát hörgést hallván a közelben
Ráismer ott bujdosó bátyjára
Véghangjában, halálhörgésében.