Tarkő
Tarkő őket nagy feltételökben,
Nem gátlá bár búsan vált meg tőlük,
Gondolá, hogy van erő szivökben,
S ha elmennek, jő hirt hall felőlük.
Fájdalom közt váltak el egymástól,
Mint anyától jó fiak szokának.
Arczuk ázott a könyhullatástól,
De reményben boldogok valának.
Az O l t, ifju gondatlan hevében
Törni kezde völgyön bérczen át;
M a r o s pedig kerűlve, sik téren,
Vélte sokkal biztosabbnak útját.
Látván anyjuk, kedves két fiának,
Czélja már is kettős útra válik,
Egyesülés! kiálta utánok;
Szétszakadva nem éltek sokáig.
Hasztalan volt a szülőnek gondja,
Az O l t hetyke hangon felsikoltott:
Gyors vagyok én, bátyám lassú, lomha,
Ő kövessen, én töröm az útat.