Tarkő
Tarkőt hagyá itt a bérczi tájon,
A kies Csik s Gyergyó közepette;
Ámde férjét távol földhatáron,
A Pontushoz eltelepitette.
Alig ért el a Feketetenger
Istenektől megjelelt helyére,
A szép Tarkőt két iker gyermekkel
Áldá meg a szerelem nemtője.
Szépen serdült a két szőke gyermek,
A tündérnő lelki örömére;
De férjeért ölték a keservek,
Sok köny szállt az özvegy bús szemére.
Serdülvén a gyerkek, az anyának
Néma könyét olykor észrevették;
Kérdezgették okát bánatának,
Mignem azt elvégre átértették.
Mind két ifjat vágy kezdé gyötörni,
Hogy atyjoknak lakát fölkeressék;
Bár a földnek keblén kell áttörni,
S útjok hosszu, mint a végtelenség.