Detonáta
Most itt lakott a győzelem után.
De a magányt megunta szerfelett,
Megszokta a bajt s küzdést a csatán,
Vadászni kezdé az ősz bérczeket.
A szenvedély ragadta mint az ár,
Ha szólt kutyája s kürtje harsogott,
Ha rohanó belénynyel bajra szállt,
Csak ilyenkor ért egy egy jó napot.
Dalkárnak hitták ezt a bajnokot,
Szép volt, feszültek arcza ízmai;
Sok óriás leányt meghóditott,
Bár senkit sem kivánt hoditani.
Kedvese csak a kard s tegez vala,
Szerelme tárgya a levente név;
Nem ismeré, nem érezé soha
Mi a kebelben a szerelmi hév.
Egykor a mint vadászva mind tovább
Ragadta őt a vívó szenvedély:
Lakától messze, elzárt tájakon,
Borult reá a felhő lepte éj.