Jermak
Sztrogonov így gondolkozott: “Ha sokba is kerül nekem a dolog, most már meg kell adnom mindent, máskülönben ittmaradnak és tönkretesznek.” Beleegyezett hát mindenbe, s megadta nekik, amit kívántak; bőségesen felszerelte Jermakot és kozákjait.
Szeptember elsején Jermak elindult kozákjaival felfelé a Csuszovaján; harminckét bárkán keltek útra, és minden bárkán húsz ember volt. Négy napig eveztek felfelé ezen a folyón, míg a Szerebrjanaja folyóhoz nem értek. Onnan azután nem tudtak tovább hajózni. Kérdezősködni kezdtek és megtudták, hogy át kell vágniuk a hegyeken és vagy kétszáz versztányi szárazföldi utazás után ismét egy folyóra akadnak majd. Pihenőt tartottak hát a kozákok, tábort ütöttek és kirakták egész hadi felszerelésüket; a bárkákat otthagyták, majd befogva szekereiket, felrakodtak rájuk és nekivágtak a hegyeknek. Körös-körül mindenütt erdőségek – ember sehol, így mentek vagy tíz napig, míg a Zsarovnya folyóhoz nem értek. Itt ismét megálltak és bárkára szálltak. Amikor elkészültek a rakodással, megindultak lefelé a folyón. Öt napig hajóztak így, s ekkor még szebb vidékre bukkantak: rétek, erdők, tavak, amerre csak a szem ellát. S rengeteg hal és vad mindenütt. A vadak itt nem menekültek az ember elől. Másnap azután kiértek a Tura folyóhoz. Itt már emberekkel is találkoztak: tatár települések húzódtak a Tura partján.