A cápa
Olvasási idő: 2 Perc
Hajónk Afrika partjánál horgonyzott. Gyönyörű szép nap volt, a tenger felől friss szél lengedezett; de estefelé az időjárás megváltozott: rekkenő hőség jött, s mintha befűtött kemence lehelné, áradt felénk a forró levegő a Szahara sivatagából.
Naplemente előtt kijött a kapitány a fedélzetre és elkiáltotta:
– Fürdés! – A tengerészek egy szempillantás alatt beugrottak a vízbe, vitorlát eresztettek le, megkötötték, s fürdőhelyet határoltak vele.
Két fiú is volt velünk a hajón. A fiúk elsőnek ugrottak be a vízbe, de szűknek érezték a vitorla-keretet, s elhatározták, hogy versenyt úsznak a nyílt tengeren.
Mind a ketten kinyúltak, mint a gyík, s teljes erejükből úsztak arrafelé, ahol a lehorgonyzott hordó lebegett.
Az egyik fiú kezdetben elhagyta társát, de aztán kezdett elmaradozni tőle. A fiú apja, egy öreg tüzér, ott állt a fedélzeten s fiacskájában gyönyörködött. Mikor a fiú kezdett elmaradni, az apja odakiáltotta: – Szégyent ne hozz reám! Ne hagyd magad!
Hirtelen a fedélzetről valaki elkiáltotta: – Cápa! – s valamennyien megpillantották a vízben a tengeri szörnyeteg hátát.
A cápa egyenesen a fiúk felé úszott.
– Vissza! Vissza! Forduljatok meg! Cápa! – kiáltotta a tüzér, de a gyerekek nem hallották, úsztak tovább, nevetgéltek, s még vidámabban és hangosabban kiabáltak.
A tüzér sápadtan, mint a fehérített vászon, egyetlen moccanás nélkül, a gyermekeket nézte.
A tengerészek lebocsátották a csónakot, belevetették magukat, s az evezőknek nekifeszülve, teljes erejükből száguldtak a fiúk felé, de még messze voltak tőlük, amikor a cápa már tizenkét lépésre megközelítette őket.
A fiúk eleinte nem hallották, amit feléjük kiabáltak, s nem látták a cápát; de később az egyik hátrafordult, s utána valamennyien áthatóan éles visítást hallottunk, s a fiúk két különböző irányba kezdtek úszni.
Ez a visítás mintha felébresztette volna a tüzért. Elrántotta magát helyéről, s az ágyúhoz rohant. Fordított egyet a csövön, rádőlt az ágyúra, célzott s kezébe vette a kanócot.
Ahányan voltunk a hajón, mind megdermedtünk a rémülettől, s vártuk, mi lesz.
Lövés dördült el, s láttuk, hogy a tüzér lerogyott az ágyú mellett s eltakarta arcát a kezével. Hogy mi történt a cápával és a gyermekekkel, azt még nem láthattuk, mert a füst egy percre fátylat vont a szemünk elé. De amint oszlott a füst a víz felett, csendes morajlás hangzott körös-körül, majd erősödni kezdett a moraj, s végül mindenfelől hangos örömkiáltás csendült.
Az öreg tüzér levette kezét az arcáról, felállt és kinézett a tengerre.
A hullámokon ott ringatózott a kimúlt cápa sárga hasa. Pár perc alatt a csónak elérte a fiúkat és visszahozta őket a hajóra.