A cápa

Olvasási idő: 2 Perc

Hajónk Afrika partjánál horgonyzott. Gyönyörű szép nap volt, a tenger felől friss szél lengedezett; de estefelé az időjárás megváltozott: rekkenő hőség jött, s mintha befűtött kemence lehelné, áradt felénk a forró levegő a Szahara sivatagából.

Naplemente előtt kijött a kapitány a fedélzetre és elkiáltotta:

– Fürdés! – A tengerészek egy szempillantás alatt beugrottak a vízbe, vitorlát eresztettek le, megkötötték, s fürdőhelyet határoltak vele.

Két fiú is volt velünk a hajón. A fiúk elsőnek ugrottak be a vízbe, de szűknek érezték a vitorla-keretet, s elhatározták, hogy versenyt úsznak a nyílt tengeren.

Mind a ketten kinyúltak, mint a gyík, s teljes erejükből úsztak arrafelé, ahol a lehorgonyzott hordó lebegett.

Az egyik fiú kezdetben elhagyta társát, de aztán kezdett elmaradozni tőle. A fiú apja, egy öreg tüzér, ott állt a fedélzeten s fiacskájában gyönyörködött. Mikor a fiú kezdett elmaradni, az apja odakiáltotta: – Szégyent ne hozz reám! Ne hagyd magad!

Hirtelen a fedélzetről valaki elkiáltotta: – Cápa! – s valamennyien megpillantották a vízben a tengeri szörnyeteg hátát.

A cápa egyenesen a fiúk felé úszott.

– Vissza! Vissza! Forduljatok meg! Cápa! – kiáltotta a tüzér, de a gyerekek nem hallották, úsztak tovább, nevetgéltek, s még vidámabban és hangosabban kiabáltak.

A tüzér sápadtan, mint a fehérített vászon, egyetlen moccanás nélkül, a gyermekeket nézte.

A tengerészek lebocsátották a csónakot, belevetették magukat, s az evezőknek nekifeszülve, teljes erejükből száguldtak a fiúk felé, de még messze voltak tőlük, amikor a cápa már tizenkét lépésre megközelítette őket.

A fiúk eleinte nem hallották, amit feléjük kiabáltak, s nem látták a cápát; de később az egyik hátrafordult, s utána valamennyien áthatóan éles visítást hallottunk, s a fiúk két különböző irányba kezdtek úszni.

Ez a visítás mintha felébresztette volna a tüzért. Elrántotta magát helyéről, s az ágyúhoz rohant. Fordított egyet a csövön, rádőlt az ágyúra, célzott s kezébe vette a kanócot.

Ahányan voltunk a hajón, mind megdermedtünk a rémülettől, s vártuk, mi lesz.

Lövés dördült el, s láttuk, hogy a tüzér lerogyott az ágyú mellett s eltakarta arcát a kezével. Hogy mi történt a cápával és a gyermekekkel, azt még nem láthattuk, mert a füst egy percre fátylat vont a szemünk elé. De amint oszlott a füst a víz felett, csendes morajlás hangzott körös-körül, majd erősödni kezdett a moraj, s végül mindenfelől hangos örömkiáltás csendült.

Az öreg tüzér levette kezét az arcáról, felállt és kinézett a tengerre.

A hullámokon ott ringatózott a kimúlt cápa sárga hasa. Pár perc alatt a csónak elérte a fiúkat és visszahozta őket a hajóra.