János Vitéz
Úgy is lett.
Mondott az öregember valami érthetetlen nyelven valamit, s a hegy máris megállott. Az ajtaja kinyílt, s benn a legényke azt se tudta, hol is lehet, csak látta, hogy szebbnél szebb virágok vannak ott az útfélen. De azok mind leányok, gyönyörű szépen felöltözve, és a feje mindegyiknek virágból. Kinek nenyúljhozzám-virágból, kinek nefelejcsből, kinek meg százszorszépből. Még büdöskővirágból is! Sok tarkaság mindenfelé, megannyi gyönyörűség!
Ahogy az utat maga mögött hagyja, villogó nagy térségbe ér, mint az arany, gyémánt, ezüst, úgy világít!
A virágfejű lányok megindulnak ide, s amonnan jön is már a forgó hegy királynője. Hanem az volt aztán gyönyörű!