János Vitéz
Közben a legényke bátorsága is megjött, meg a vaskard is nála volt, úgy gondolta, dehogy fél ő ettől a rettentő nagy embertől. Belevágja a lábába a kardot, s jöjjön, ha tud, utána!
Az óriás meg egyre fenyegetőzött, hogy rálép csakugyan, így hát összevesztek, oda kellett csapni az óriás lába szárára. Úgy elverte benne az inakat, hogy a nagy test megtántorodott, hanyatt zuhant a vízbe.
A legényke meg keresztülszaladt rajta, s átért a túlsó partra.
Nagy nyugodtan megindult a hegyek közt, már majdnem fütyörészni is rákezdett.
Hát, uram, teremtőm, hat óriás áll eléje, mintha a földből nőttek volna ki, s olyannak képzelje el őket, aki nem hallott róluk, hogy a szemük is akkora, mint egy-egy szérű volt, mikor még lóval nyomtattak (csépelés), a régi időkben.