János Vitéz
– Nahát, én elbírtam vele.
Mondja a királynő, hogy menjenek most már a hegy elé, győződjenek meg róla, csakugyan igaz-e, amit állít.
Kimentek, s bizony vérben úszott minden, mert a sárkány roppant nagy állat volt ám a tizenkét fejével. És amint a királynő azt is látta, hogy mindegyik lenyesve, hogy a teste sem mozog már, azt mondta a legénynek, ha nincs otthon mátkája, menjen vissza ővele a forgó hegy belsejébe, s legyen a tündérek királya.
Boldogan rá is lett, úgyse volt még tündérkirály soha, nyomorult volt világéletében. Itt meg adnak rá királyi ruhákat, megtisztelik, nagy ragyogás kíséri!… Ha jól emlékszem, most is ott lakik még abban a rucalábon forgó hegy belsejében a tündérkirálynő felesége mellett, és a hegy forog velük a világba.