János Vitéz

Olvasási idő: 4 Perc Volt egyszer egy legényke.

A határban találták. Nevet is összevissza adtak neki, mert a faluban minden házhoz eljárt, ki Jóskának, ki Gyurkának, ki meg Jankónak hívta, ahogy épp a szájukra jött.

De még így is csak felnőtt valahogy, s amint végre nagyocska lett, már legénykorba ért, talált egyszer az egri várnál a földben egy vaskardot. Elkezdett vele hadonászni, és végtére úgy gondolta, hogy ő már nem fél a világon senkitől, elindult hát a karddal világot próbálni.

Ment, mendegélt országokon keresztül éjjel-nappal, és egy nagy víz partjához ért.

Ott meg egy óriás nagy ember állta az útját. Megrettent, de a világért nem mutatta. A nagy ember meg odaszól neki, hogy rögtön rálép, menten agyontapossa, hogy mer ő itt mászkálni, mikor ez az ország az óriások országa?! Éppen őt állították ide őrködni!

Közben a legényke bátorsága is megjött, meg a vaskard is nála volt, úgy gondolta, dehogy fél ő ettől a rettentő nagy embertől. Belevágja a lábába a kardot, s jöjjön, ha tud, utána!

Az óriás meg egyre fenyegetőzött, hogy rálép csakugyan, így hát összevesztek, oda kellett csapni az óriás lába szárára. Úgy elverte benne az inakat, hogy a nagy test megtántorodott, hanyatt zuhant a vízbe.

A legényke meg keresztülszaladt rajta, s átért a túlsó partra.

Nagy nyugodtan megindult a hegyek közt, már majdnem fütyörészni is rákezdett.

Hát, uram, teremtőm, hat óriás áll eléje, mintha a földből nőttek volna ki, s olyannak képzelje el őket, aki nem hallott róluk, hogy a szemük is akkora, mint egy-egy szérű volt, mikor még lóval nyomtattak (csépelés), a régi időkben.

Elmondta a legény, hogy ő világot próbálni megy a kardjával, de azok nem sokat törődtek ezzel, hanem meghívták magukhoz ebédre.

Nagy kősziklákat vagy miket nyeltek le, s addig nyelték a kősziklát, amíg elnehezültek, elaludtak az asztalra borulva, és a legényke elszökhetett tőlük.

Azután, hogy az óriásnak be kellett volna menni a határról, ahol őrködött, de nem volt híre-hamva se, elkezdték keresni, hol marad, mit csinál ilyen sokáig, és megtalálták a nagy vízben hanyatt.

Elmondta, hogy egy Babszemjankó forma kicsi ember volt, aki az inait elvágta. Kutakodtak utána, de hiába, rég túl járt már az óriások országán, s éppen egy kerek erdőbe ért. Megy benne, mendegél, rá is esteledik. Olyan nagyon, hogy körben vágni lehetne a sötétet, s mindenféle állat bőg, bömböl, sivít, morog a fák közt!

Gondolta, ő bizony nem hál itt, veszedelmes hely ez az erdő, valamilyen állat még meg találja enni. Inkább egész éjjel megy, valahová csak eljut.

Ahogy megy, máris lel egy kis házat. Bekopog, a kopogásra bentről valaki asszonyféle válaszol, kinyitja az ajtót is, és meglátja a vaskardos legénykét.

– Hogy kerültél te ide, gyermekem? – azt kérdi. – Hát az én fiam téged hogy nem vett észre? Az ha téged megtalál az erdőben, tán fel is fal! Ő a háromfejű sárkány, övé itt minden, itt nem járhat senki! Szerencséd, hogy nincs itthon, meg az is, hogy nem jön meg egyhamar. Itt van ez a kis csupor, vidd magaddal, mert ebben sárkányzsír van. Kend meg magadat, s akkor egyetlen sárkány sem árthat neked! Hanem most már eredj másik országba, igyekezz ki a mi országunkból!