Hökköm törpe
– Ki én, akár tüstént, ha fogadod hittel, templomom, kis úrnőm soha meg nem bántod, se szóval, se tettel.
– Feléje se nézek, bálvány látja lelkem – hebeg fogvacogva undok tehetetlen.
– Torkán ha kilépek – tünődik el törpénk -, gyenge testecskémet szétdarálja lisztként. – Nagy orrán át inkább – gondolja magába s amint útra indul orra irányába, olyan egyet tüsszent ördög rút fajzatja, akár ajzott nyilat suhintattak volna.
– Hordd el magad, ördög – s úgy eliramodott, vajákos patája nyomot alig hagyott.
Szájso leánykája egymagában árván, ötölt-hatolt szegény, lent a lépcsőn állván. Irtó félelmükben félig eszméletlen, ahogy támolyognak óvatos kettesben, szíjas ostor fekszik ép a lábuk előtt, Buddha templomának bálványkája előtt. Nekikap a lányka szíjas ostorkának, boldog-vígan mondja támolygó társának: