Hökköm törpe
Hónapok eltelnek, évek is elmúlnak, Hökköm törpééknél bánatba borulnak. Ráunt csúfos szóra, falu kacajára, rájabízza lelkét Buddha irgalmára. Országgá, világgá készül mehetnékje, tán útjába akad veszett szerencséje. Csak egy fatányérkát, tűt meg evőpálcát, azt kíván anyjától, apjától meg áldást.
– Minek neked tálka? Mire jó tű, pálca?
– Tálka lesz a hajóm, pálca evezőcském, acéltűt ha adtok, védő fegyverecském.
Sorra előhozzák apró mind a hármát, belé hadd ültessék, elsőnek a tálját. Pálca-evezőjét két kezébe nyomják, lándzsa-acéltűjét vállára akasztják. Búcsúszavát sírja szülei könnyére, indul ladikjával folyó sík tükrére. Úszik a tányérka napestig és másnap kékes messziségben városkára virrad.