Cseresznyefa, kivirított
Tőszomszédja megneszelte kendő csücske nagy csodáját, dájmióék, szamurájék ajándékát; átszól hozzá alázattal, szemforgató ábrázattal:
– Szent hamudból egy csipetnyit, adhatnál egy-két maroknyit.
Kendőcskéjét szomszédjának odanyujtja, folytatódjék embertelen, hamis útja.
Kapja magát, ki a rétre, erdő útja legszélére, felmászik egy másik fára, száraz fának kókkadozó ágbogára.
Megint jönnek dájmióék, sorra, rendre hős leventék, meglátnak egy második fát, rajta ülő, szenteskedő agg apókát.
– Mit kuksolsz fönt, elszáradt fán? Minek ülsz el hervadt ágán?
– Fák agg bölcse vagyok én is, száraz fákon élő lombot, virágot fakasztok én is.