Szerencse és az Áldás
Eléveszi az ostort a szegény ember s a feleségét addig kergeti vele, mig a tímárhoz nem értek. Kérik vissza a száz forintot. A tímár kapta a corholó kést s úgy kiverte házából a szegény embert feleségestűl, hogy csodájára gyűlt a falu.
Mit volt mit tenni? A szegény ember elővette megint a kosarát, kiment az erdőre, kötött egy hátravaló seprűt s még aznap elvitte a városba. A Szerencse jó messziről megismerte s most még jobban incselkedett az Áldással.
– Látod-e! Itt a szegény ember, hozza a seprűt!
Az Áldás azt mondta:
– Már én többet nem adok neki semmit, mert látom, nem életrevaló ember. Tégy vele, amit tetszik.