A halhatatlanságra vágyó királyfi.
Egy darabig mönt gyalog az országuton, de egy idő mulva meg kezdött bágyadni, s eszébe jutott az iskotoja; elővövé hát, kinyitotta s reápillantott a király küsasszony képibe, s gondolta magába: haladjak ugy, mint a sebös szél fönn a levegőbe, s azonnal fölkereködött, s ugy haladott, mint a sebös szél. Mikor egy jó darabig elhaladt volna, egyszer egy roppant nagy magos hegy fölött haladva, lássa, hogy egy kopacz embör egy kosárba ásóval és kapával fődet rakott a hegy tetejéről, s viszi az alj felé. Megáll s elbámul ezön a királyfi, – a kopacz embör is megáll s kérdi a királyfitól: te mit bámulsz öcsém? Hát én bizony czak azt bámulom, hogy kegyemöd hova viszi innét azt a kosár fődet? Jaj édes öcsém! mondá az öreg, én arra vagyok kárhoztatva, hogy addig se én, se semmi familiám meg nem halhatunk, mig ezt a nagy hegyet evvel a kosárral mind el nem hordom, s a helyet itt meg nem teresítöm; de már este felé van, ma többet nem dógozom; azzal köröszül bukkott a fején, s lött belőle egy kopacz király, melléje állott az utazó királyfinak, s meghítta őtöt magához éjjeli hálóba. – El is mentek együtt a kopacz király rezsedencziájába, hát ennek még százszorta szebb leánya van mint az előbbinek, – ki őköt jószüvel látta s vacsorával is csakhamar ellátta. Vacsora alatt a kopacz király megkérdezé az utazó királyfit, hogy meddig utazik? mire a királyfi hasonlólag azt felelte, hogy addig utazik mig olyan országot talál, ahol a halálnak ne lögyön semmi hatalma. Ugy éppen jó helyt jársz, azt mondja a kopacz király is, mert a mint mondám, én arra vagyok kárhoztatva, hogy addig meg nem halhat semmiféle familiám, míg azt a nagy hegyet mind el nem hordom, addig pedig eltelik 800 esztendő is; keljetek eszsze a leányommal, ugyis látom nem unjátok egymást s 800 esztendeig eleget élhettök. Igen de, mondja a királyfi, én oda akarok menni, hol a halálnak soha se lögyön hatalma. Erre készülődni kezdett s jóécczakát mondván, elmönt a hálószobájába; másnap mindnyájan igen jókor felkőtek, s a király küsasszony ujból marasztá a királyfit, de teljességgel nem maradt; hogy tehát minden emlék nélkül el ne mönnyön a királyfi, adott neki egy olyan arany gyürüt, melynek az a tulajdonsága volt, hogy ha annak birtokosa ujjában megforditotta, éppen ott lött azonnal, a hol akarta; – a királyfi a gyürüt elvötte, megköszönte s avval elbúcsuzott s utra indult megint.