Vérrózsát hajt tenger vize
*
Mocsarain csurdogáló erecskéknek, göröngyein élesszélű göröngyeknek, lépked, roskad egy asszonyka, karjai közt szopósorban kis magzatka. Tüske tépi kezét, lábát, szél fodrozza gyűrött, tépett kimonóját; bánat borul verítékes homlokára, szomorúság búsra hajló bús arcára.
– Leszállok én, gyenge asszony – sikolt egyet elszánt hangon -, felkutatok szent ereklyét, megkeresem Buddha odaveszett képét.
– Gyenge nőcske, kisded anyja, ne merészkedj veszedelmes vízi útra.
Ám az asszony állja hitét, vallja szavát, szava szíve akaratát; tenger útját jól tudja ő, mindenféle csínja-bínját ismeri ő.
– Halljátok meg kívánságom, értsétek meg megóhajtott kimúlásom.