Vérrózsát hajt tenger vize
– Zajgó tenger zordon ura, Tűzszem-Sárkány félelmetes akarata rabolta el drága kincsed, nála keresd varázslatos ereklyédet. Vihart csak ő támaszthatott, szilaj szellőt ő fujtatott s amikor a mennybolt dörgött a mennydörgések Istenkéje eldübörgött, két nagy csápját kinyujtotta, Buddha arcát, varázslatos ábrázatát elrabolta. – Így vallotta szent bonc szava.
– Akár tájfun, akár mély víz, akár vihar, ha égi tűz, meg kell lelni mindenáron, száz életen, száz halálon – hangzik szava dájmiónak.
Hírré repül óhajtása, világgá kél szómondása s aki hajós és halászik, kinek szíve kincsre vágyik, ha van mersze, bátorsága, nagy ereje, biztossága, hadd kutassa tenger mélyét, keresse meg Nipponország odaveszett ereklyéjét. S aki hajós nagy hajókon s aki halász háborgásos hűs habokon, kötelet köt derekára, úgy merül le zajgó tenger legaljára. Ám mindnyájan ahogy mentek, úgy jöttek meg, Buddha képe, ereklyéje nem került meg.