Tél-Istenke szamócája
Egyet int a szülöttjének, smaragd ruhás Istenkének:
– Érlelj gyorsan szamócákat, édeseket, pirosakat.
Ifjú Isten egyet tapsol két kezével, ég felé néz két szemével s ím egyszerre napfény ragyog kékes égen, hó elolvad mezőn, réten, pára száll fel puha földből, fű, fa sarjad, levél zöldül. Levelet hajt hajlongó ág, virulni kezd ahány virág; nyári szellő lengedezik, százszín lepke ébredezik. Döngicsélnek kis méhecskék, csattogtatnak fülemülék; réten túlról zöld kertecske, friss szamóca bíborodik közepette.
– Szedegessed szamócádat, töltsed tele kosárkádat.
Munkához fog Hófehérke, lába gyors, két keze fürge; mind leszedi szamócáját, teletölti kosárkáját. S indulóban hazafelé, amint nézeg kertje felé, volt két Isten, nincsen egy sem. Ahogy jöttek, úgy mentek el, fű, fa, virág úgy virult el; sötét felhők imbolyognak, hópelyhecskék hulladoznak. Száraz fákon száraz ágak, madárkák mind elvonulnak; nyár helyébe megint tél lett, erdőn, mezőn hó fehérlett.