Molnár János uram, a kutya
Megörült erre a számadó.
– Aj, de gyönyörű nagy állat! Elbír ez a farkassal is!
Szólott neki, s visszaindultak.
A hodályokhoz érve aztán eljött az ebédidő is, nekiláttak enni. A kutyáknak is enni adtak a kutyaedényekbe, de Molnár János uramnak nem kellett az ennivaló belőle.
– Még ilyen úri kutya! – beszélték egymás közt a juhászok, Molnár János uram meg odament hozzájuk, s hozzáfogott velük ebédelni. Mert hogy ki ne felejtsük a meséből, a kutya most is úgy viselkedett, ahogy ember korában, épp csak beszélni nem tudott.
Leszállott az este, a juhászok körülfogták a birkát a kutyáikkal, de elaludt az őrszem, aki őrizte volt a nyájat, s jöttek a farkasok hordani a birkát. Épp csak Molnár János urammal nem számoltak. Mert ahogy ugrott ki egy farkas a birkával, ráugrott, és fojtotta meg a farkast.