A kis kárász

Olvasási idő: 2 Perc Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciákon túl, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Öregek voltak, és a faluban ők voltak a legszegényebbek.

Eljárt halászni a szegény ember, s egyszer amint húzza a hálót, egy kis kárászt lát benne.

– Na, ha belejöttél a hálómba, te kis kárász, én meg hazaviszlek, odaadlak a cicának.

– Hallod-e, te szegény ember – szólalt meg az emberi hangon -, ne adjál oda a cicának, hanem jótettedért jót várj!

– Micsoda?! – Fogta a kis kárászt, visszalökte a vízbe.

Az öregasszonynak meg az volt az első szava otthon, hogy:

– Na, hé, fogtál-e valamit?

– Nem én, semmit, de nagyon megjártam.

– Na, hogy?

Elmondja, az öregasszony meg kezdi jártatni az eszét. Azt mondja:

– Eredj vissza, szólj a kis kárásznak, a jótett helyébe kérjél bíróságot magadnak!

Visszament a szegény ember, kiabálni kezd ott, ahol halászott:

– Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!

Felugrik a kis kárász.

– Mit parancsolsz, kedves gazdám?

– Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a bíró!

– Menj csak haza, majd vasárnap reggel a községházán megválasztanak!

Megy a szegény ember haza, kérdi a felesége tőle:

– Na, hé, miben jártál?

Elmondta. És vasárnap csakugyan jött a kisbíró a szegény emberért, hogy megválasztották bírónak.

Bíró volt aztán három esztendeig, sose kellett halászni mennie, megélt a bírói fizetésből urasan. De a felesége egyszer megint azt mondja:

– Hallod, ez az utolsó hivatal a faluban, eredj a kis kárászhoz, kérd meg, hogy te legyél a főjegyző!

Ment a szegény ember, és megint kiabált:

– Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!

Ugrik a kis kárász.

– Mit parancsolsz, kedves gazdám?

– Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a főjegyző!

– Eredj haza nyugodtan, holnap meg is választanak!

Megy haza, kérdi a felesége:

– Na, mit mondott?

– Azt mondta, holnap megválasztanak főjegyzőnek. De ennél most már állapodjunk meg.

Az asszony elhallgatott, éltek pár évet, s megint gondolt egyet:

– Hallod, hé, jó ez nekünk, itt a legutolsó kis faluban? Mért ne lennél inkább szolgabíró?

Megint megy a szegény ember, megint kiabál azon a helyen:

– Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!

Ugrik a kis kárász megint.

– Mit parancsolsz, kedves gazdám?

– Azt, hogy én legyek a szolgabíró.

– Menj csak haza, mert megválasztanak!

Mondja otthon az asszonynak:

– Hallod, most már ennél a hivatalnál megmaradhatunk.

– Jól van – hagyta rá a felesége, de elment öt-hat év, és megint rákezdte:

– Hallod, nem látom jónak ezt a hivatalt. Főispán legyél, az az első ember a városban!

Hát az ember megint kiállt a partra, megint kiabált:

– Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!

– Mit parancsolsz, kedves gazdám?

– Azt parancsolom, hogy főispán legyek!

– Menj haza, sose aggódj, annak is megválasztanak!

Öt-hat év múlva már megint mondja ám az asszony: