Molnár János uram, a kutya

Olvasási idő: 4 Perc Egyszer egy pap szerelmes lett egy asszonyba. De nagy hiba volt köztük, mert az asszonynak férje volt. Az asszony azonban bűvös-bájosságot tudott, és elhatározta, hogy majd ő elegyengeti a bajt.

Egy vesszővel rálegyintett az urára, és azt mondta:

– Hét évig legyél komondorkutya!

Molnár Jánosnak hívták az urát, s így Molnár János uramból kutya lett. És az asszony máris azon volt, hogy elűzze a háztól.

Elindult Molnár János uram, összevissza szédelgett az országban. De ahogy jött-ment, egy helyen egy csapat birkát látott.

Oda tartott hát.

Észrevették azonnal a juhászok, hogy egy rém nagy komondor tart feléjük, szamárhátra ültek, hogy a kutyákkal elfogassák. Igen ám, de hiába acsarogtak rá a nagy juhászkutyák, Molnár János uram mind elkapta őket, szétdobálta. Mikor pedig odaértek a szamarakon a juhászok is, odament egyenesen a számadóhoz, és leült előtte.

Megörült erre a számadó.

– Aj, de gyönyörű nagy állat! Elbír ez a farkassal is!

Szólott neki, s visszaindultak.

A hodályokhoz érve aztán eljött az ebédidő is, nekiláttak enni. A kutyáknak is enni adtak a kutyaedényekbe, de Molnár János uramnak nem kellett az ennivaló belőle.

– Még ilyen úri kutya! – beszélték egymás közt a juhászok, Molnár János uram meg odament hozzájuk, s hozzáfogott velük ebédelni. Mert hogy ki ne felejtsük a meséből, a kutya most is úgy viselkedett, ahogy ember korában, épp csak beszélni nem tudott.

Leszállott az este, a juhászok körülfogták a birkát a kutyáikkal, de elaludt az őrszem, aki őrizte volt a nyájat, s jöttek a farkasok hordani a birkát. Épp csak Molnár János urammal nem számoltak. Mert ahogy ugrott ki egy farkas a birkával, ráugrott, és fojtotta meg a farkast.

Majd mikor megvirradt annyira, hogy az őrszem felébredt, látja ám, hogy amott az erdőben rengeteg birka van csomóba rakva!

Költi fel mindjárt a többi juhászt, a számadót. Mennek mind oda.

– Hú, biztosan a nagy kutya fojtotta meg őket!

Csak mikor már jó közel érnek, ugrik a birkacsomóhoz Molnár János uram, s húzkodja ki a farkasokat alóluk. Merthogy ő hordta egybe a farkasokat, s takarta be őket a döglött birkákkal.

Lett erre nagy öröme a számadónak, a juhászoknak is, hogy micsoda farkasfogó kutyájuk van nekik. Híre is ment, hogy ennél meg ennél a számadónál egy óriási nagy, híres kutya van.

Így jutott el a híre a királyhoz, az meg tüstént felkereste a számadó juhászt, hogy szüksége volna neki is ilyen bátor kutyára. Nem mondta, mért, és a számadó azt felelte, hogy nem adja semmi pénzért.

A király meg nem alkudozott vele, fogta magát, visszaült a hintóba, hogy otthon majd elrendeli, hozzák erővel a kutyát a palotába. Mert a királynak volt egy felesége, s éppen állapotos. Már a harmadik gyerekkel, de kettőt elloptak tőle még az első éjszaka, hiába volt az udvar katonákkal teli.

Szóval, ott ül a király a hintóban, egyszer csak valami nagy kiabálást hall a kocsis, megfordul, s jelenti a királynak, hogy szalad a nagy kutya utánuk, a juhászok meg lármázva, szamárháton mögötte.