Az őzike
Ez napságtól fogva jó dolguk volt a gyermekeknek, egész nap mindig előttök állt a sok dió, akkor ették, mikor nekik tetszett, de még rájok is parancsoltak, hogy vagy kell, vagy nem, mindig egyék; a mostohájok is mindig édesgette, lelkemezte őket, csak hogy tejbe-vajba nem fürösztötte. Már fogytán volt a dió, a mit elibök tettek; egyszer a kis lyány megint nem aludt egy éjszaka, hát hallja, hogy mondja a mostohája az apjának:
– No apjuk szép kövérek már a gyermekek, itt már az ideje, hogy megöljük őket, holnap hát majd megfürösztöm mind a kettőt, holnapután aztán – úgy is vasárnap lesz – megöljük, nagy dinomdánomot csapunk belőlök.