Az aranyhajú herczegkisasszony
– Megint nem értette a menyasszony, megint a napától kérdezte:
– Hát most mit mondott az a kegyetlen ember?
– Azt, hogy ássuk ki mind a két szemed!
Már nem is tudta magát védelmezni, nem volt keze, csak könyörgött, hogy ne foszszák meg a szeme világától is, olyan szépen rimánkodott, hogy még a pogány is megszánta volna, csak az a pogánynál is pogányabb vén asszony nem szánta meg, nem sajnálkozott rajta, kiásatta mind a két szemét.
Mig a szemét ki nem ásták, legalább sírhatott a boldogtalan menyasszony, sírt is annyit, hogy a hintó aljából marokkal lehetett szedni az arany gyöngyöt, de hogy a szemét kiásták, még csak a se’ volt, amivel sírjon, csak jajgatott nagy keservesen, hogy más embernek a szíve szakadt volna meg rajta, de az a vén boszorkány tán még örült neki.