A vak király
– Nem haragszom én csak mondjad.
– No hát ha rosz néven nem veszi, csak elmondom: látta-e felséged azt a két rongyos embert, a ki ott tánczolt a csárdában?
– Láttam ugy hátulról, mikor az ajtót nyitottad, de hát miért kérded?
– Oh felséges királyfi, mondanám is én, meg nem is.
– Mondjad no, bolond, hisz nem szoktam én az igazságért megharagudni.
– Hát amint bementem, megláttam azt a két embert, nagyon ismerősöknek tetszettek, mindjárt gondoltam valamit, de még se mertem egészen rájok fogni, megkérdeztem hát a korcsmárostól: „Hallja kend, miféle két ember ez a ki itt tánczol,“ azt mondja rá a korcsmáros: „Jaj jó uram régi embereim ezek már nekem, királyfiak volnának ezek, valami öt esztendeje jöttek ide, valami aranytollú madarat kerestek, de hogy nem találták, – mert biz’ azt még a Verestengeren is túl kellett volna keresni, – kapták magukat, itt maradtak, azóta mindég itt esznek-isznak, mert volt ezeknek pénzök vagy tizenkét társzekérrel, de biz’ a már mind elfogyott, alig van nekik annyi, a mennyivel egy-két hétig megérik.“ Ez aztán abba’ maradt, a korcsmáros se beszélt többet, én is eljöttem.