A vak király
A királyfi egy kicsit gondolkozott, de azután gondolta, hogy minek neki az arany-ezüst, csak a madár legyen meg, hát csak ráállott. Erre a róka kihúzott a farka végéből hét szál szőrt, od’adta a királyfinak:
– No felséges királyfi itt van hét szál szőr, ha jártában-keltében akárhol, akármi baja akad, csak szakítson el egy szálat, én mindjárt ott termek tanácsot adni.
Azután megmutatta a róka, hogy melyik út visz a Verestengerhez, jó utat kivánt a királyfinak, s megint eltünt épen úgy, ahogy jött, mintha csak a föld nyelte volna el.
Ment mendegélt a királyfi az inasával, egyszer – nagy sokára – elértek a Verestenger partjára. A mint a királyfi végig nézett azon a roppant nagy vizen, elborzadt belé, nem látta se’ szélét, se’ hosszát. „Oh én uram-istenem – gondolta magában – hogy megyek én át ezen a nagy vízen, mikor azt se tudom, melyik a szélessége?“ Csak akkor jutott eszébe a róka, mindjárt elszakitott egy szál szőrt; alig hogy elszakitotta, mintha csak a föld alól bútt volna ki, vagy az égből cseppent volna le, ott termett a róka: