A vak király
– Mi baja van felséges királyfi, tán nem tud átmenni ezen a vizen?
– Bizony nem én róka pajtás.
– No azon ne is búsuljon a királyfi egy cseppet se’, itt van három alma, csak vágjon neki felséged a viznek, úsztasson benne, mig csak birja a lova, mikor látja, hogy már egészen kifáradt, hajítson a vizbe egy almát, mindjárt olyan darab szárazföld támad ott, hogy elférne rajta ezer ember is, azon pihenjen meg, azután menjen tovább, mikor megint elfárad a lova, megint hajítson el egy másik almát, megint pihenjen meg; azután harmadszor is csak úgy tegyen. Többet aztán nem mondok.
Evvel a róka megint eltünt, a királyfi pedig meg az inasa belehajtottak a vizbe, elkezdtek benne úsztatni. Mikor már majd kidőltek a lovak alattuk, elhajitott a királyfi egy almát, mindjárt olyan nagy darab szárazföld termett oda, hogy elfért volna rajta egy regement katona is, azon megpihentek istenesen, azután megint mentek odább, mikor másodszor is elfáradtak a lovak, megint elhajitott a királyfi egy almát; harmadszor megint csak úgy tettek. Mikor már negyedszer is alig tudtak a lovak úszni, elérték szerencsésen a tulsó partot. Itt aztán gondolkozóba esett a királyfi, hogy most már hát itt volnának, de merre keressék az aranytollú madarat? Hiába gondolkozott rajta, megint csak el kellett szakitani egy szál szőrt. Ott termett megint a róka.