A ravasz nyulacska
– Így nem boldogulunk vele – mondták az állatok. – Az alligátor majd megeszi valahogyan, de mi fogjuk körbe, s vigyázzunk, nehogy megint elszökjék a kis ravasz!
Elhatározták, hogy az alligátor halálhírét költik, úgy tesznek, mintha el akarnák temetni, s a temetésre meghívják a nyulacskát is.
Így is tettek.
Az alligátor elnyúlt, mintha elszállt volna belőle az élet, a többi állat meg körülötte állt, egész éjszaka virrasztottak fölötte, és siratóéneket énekeltek. A nyulacska is köztük volt. Amikor már derengett a hajnal, az állatok azt mondták, hogy most már föl kellene emelni és elvinni az alligátort, hogy eltemethessék. Szóltak a nyulacskának, hogy ő is segítsen, álljon az alligátor szájához, s majd mikor kell, a szájánál fogja meg és vigye. A nyulacska azonban kijelentette, hogy nem jár neki ilyen előkelő hely, semmiképpen sem méltó rá, beéri ő azzal is, ha az alligátor farkához állhat. A többi állatok mit tehettek volna mást, belenyugodtak, legyen úgy, ahogy a nyulacska akarja.