A prérifarkas és a feketerigók
Végül alig-alig maradt néhány szál toll az irhájában, s a prérifarkas zuhant, zuhant, és egyszer csak puff! – elterült a sziklán. Az a néhány szál megmaradt tolla mentette meg attól, hogy ízzé-porrá zúzódjék.
Jó ideig eszméletlenül hevert a sziklán. Mikor magához tért, megrázta a fejét, és behúzott farokkal sietett haza. Zuhantában olyan halálfélelmet állt ki, hogy a hátába sorba tűzködött sötét tollacskák, mintha tűz pörkölte volna meg, összepöndörödtek, és valahány prérifarkas a világra jön, mind a hátán viseli az öntelt prérifarkassal esett nagy kaland emlékét: a sötét csíkot.